Időjárás: meleg, mint otthon. Izzadok, mint a ló · Alvás minősége: kiváló, ilyen jót már rég aludtam · Étkezés: helyi tojásos rizs csirkével, Burger King One Pounder
Lusta szombat. Létező fogalom a japánoknál is. Ma 13-kor keltem ki az ágyból. Őszintén szólva, ilyen jót már rég aludtam: nyolc és fél óra egyhuzamban, megszakítás nélkül. Megint későn feküdtem le — kérded, miért?
Igen. Pár dolog még éjszaka jött fel, ami alapvetően jó hír, és ezek megismerése nélkül az ember nem szívesen fekszik le. Elsősorban a labor, a Zolival közös találmányunkból fakadóan. Nagyon sok ötletünk van, és most, hogy a tudománynak élhetek, azt kell mondjam, én is felszabadultabban gondolkodom és ötletelek. Csak győzzem csinálni. Még szerencse, hogy vannak AI-eszközök, amikkel nyomon követhetem az ötleteimet.
A nagojai vár
A nagojai vár felé vettem az irányt. Azt kell mondjam, a centrum felé menet elég tömött az út. Nyilván ez várható volt, hisz szombat van, csúcsidőben megyek — de épp van hely a metrón és a tömegközlekedésen. Egyébként igen: Nagoya Japán harmadik legnagyobb városa, és van egy elég jól felszerelt, a szokásos módon pontos metrója.
A vár egy hatalmas park mellett fekszik, csodás kilátással és rendezett térrel. Zöld fasorok és egy védett erdő, amit a varjak károgása tör meg a hétágra sütő napfényben. A párás melegben a fák lombjai között átszűrődik a napsugár, de még így is szomjasak a madarak és az emberek. A park mentén egy csomó boltocska, étkezde, minden, ami szemnek-szájnak kellemes. És persze lehetőség arra is, hogy jól elverd a pénzedet. A vár csak egy köpésre van a parktól, és a metróállomás (Nagojadzsó) is közel van — könnyű odajutni.
A várról nem nagyon mesélnék. Egyrészt kicsit későn értem oda, így bemenni sajnos már nem tudtam. Másrészt viszont sikerült kellő képet készítenem róla, amin látszik a szépsége, hatalmas mérete és az a tipikusan Kuroszava-filmekből ismert, nagyon menő esztétika.
De ha már esztétika és történelem: Nagoya volt a Tokugava-klán központja, és a vár sokáig a klán tevékenységének központja volt, miután a hosszú klánháborúk végén, a szekigaharai csata után végül egyesült Japán. Mindenkinek ajánlom, hogy olvasson kicsit a japán történelem erről a korszakáról — nagyon izgalmas.
Egy körút után végül visszamentem az étkezdékhez, és úgy döntöttem, helyi specialitást rendelek. A pincérnőtől rendeltem. Láttam rajta, hogy kicsit tartózkodó, feszült volt — éreztem, hogy azt várja, mikor hívhatja a kollégát, hogy angolra váltsunk. Egy ponton viszont azt mondtam: „ima nihongo o benkyō-chū desu” (most tanulok japánul) — és teljesen megtört a jég! Onnantól kezdve természetes volt, kedves és mosolygós. Nyilván nem lóg rajtam tábla, hogy japánul tanulok és emiatt elnavigálok — csak annyi látszik, hogy nem vagyok japán. De mint látható, ez nem is olyan nagy baj. A helyi specialitásom (tojásos rizs csirkével) mellé vettem még egy Asahi sört, majd ezután hazaindultam.
Hazafelé úgy döntöttem, veszek még egy kis italt. Ebéd közben és után is feltűnt, hogy a varjak szokatlanul közel jönnek, és szelídek. Az egyiken láttam, hogy szomjas. Kicsit hülyén éreztem magam, mert szívesen adtam volna neki vizet, hogy felfrissüljön, de nem tudtam felmérni, mennyire néztek volna hülyének emiatt. Aztán végül megoldotta: elkezdett inni egy tócsából. Én pedig úgy döntöttem, megörökítem az utókornak a szelídebb varjat. Ami a legtöbbet mondta el nekem Japánról: kijött egy hölgy az étteremből (szeméttel), és miután kidobta, nem elkergette a korláton ülő varjat, hanem kikerülte! Mintha még a varjat sem akarnák különösebben zavarni. Őszintén szólva, sokszor én is így vagyok ezzel: csak úgy, random, miért zavarnám az állatokat?
És íme a szelídebb varjú:
A metróútvonal után most busszal mentem vissza a koliba. Semmi különös: a busz nem volt tömve, kényelmesen le tudtam ülni, miután lecsippentettem a Suica-kártyámat. Végül hazaértem, és egy hosszú, izzasztó nap után kicsit megpihentem.
A japánok és a biciklizés
Ugye? A japánok a világ legudvariasabb és legvisszafogottabb népe. A tatemae állandó fogalom, és ha udvarias vagy, nem követelőzöl és nem vagy tahó, akkor bajba nem kerülhetsz.
Aztán jön, hogy a japán ember felül a biciklire, és átváltozik Takuma Szatóvá — aki a Hungaroringen tombol, mert valami nem tetszik neki. Az első nap megkérdezte Micuko, szeretnék-e biciklivel járni; azt feleltem, nem igazán. Erre megnyugodva mondta, hogy nagyon örül neki, mert veszélyes, és a rendőrség nagyon figyeli és bünteti a bicikli baleseteket és szabályszegéseket. Engem nem nagyon hatott meg a dolog: aki a magyar vidéken nőtt fel, az tudja, mire gondolok (sportos nemzetként mindenhová biciklivel járunk — a kocsmába, a közértbe, a templomba, keresztbe-kasul is).
Hozzáteszem: itt nem az a legnagyobb baj, hogy az emberek részegen vagy fáradtan ülnének fel a biciklire. A legnagyobb baj az, hogy hiába a felfestés a járdán, hiába a sávok, a biciklis onnantól fütyül a szabályokra, és úgy szlalomozik, mintha legalábbis driftelne egy illegális éjszakai autóversenyen. Még akkor is, ha a hátsó ülésen ott ül a kisgyerek: konkrétan hallottam, hogy a kisgyerek biztatta az anyukáját, hogy gyorsabban és extrémebben hajtson. Nem egyszer fordult elő, hogy már én is szúrós szemmel néztem vissza valakire, mert az istennek sem akart átsorolni a gyalogossávból.
Szerintem így vezetik le a felgyülemlett feszültséget — vagy csak az örök igazság, hogy a kormány mögött mindenkiből előjön az ördög. Végül is a sport jó a stresszlevezetésre, nem? Mindenesetre a járdák tényleg elég veszélyesek; nem árt óvatosnak és figyelmesnek lenni.
Esti étkezés
Az első gondolatom az volt, hogy elmegyek a Saizeriyába enni — szerdán nagyon finom volt, ízlett. Viszont szembesültem a hatalmas sorral. Úgyhogy, bár szégyellem, átmentem a Burger Kingbe. És ha már ott voltam, kipróbáltam a One Poundert: négy whopper-fasírt, sajttal és hagymalekvárral. Finom volt, egyetlen problémával — nagyon megindult tőle a hasam, így siettem haza.
Erre a tényre akkor jöttem rá, amikor vizet és tisztítószert vettem a közeli szupermarketben. Kezdek egészen belejönni az itteni létbe; egészen gyorsan eligazodom már.
Végül hazaértem, újabb fürdés. A fürdőszoba továbbra sem túl tágas, de kényelmes. És évek után először kádban fürödtem (különben állandóan zuhanyozom). Aztán pedig leültem megírni ezt a blogot. Ez is egy szép nap volt.
Fotók
