Időjárás: napos · Alvás minősége: kicsit stresszes, de egyébként jól pihentem · Étkezés: ebikatsu, onigiri · Zene: Dalriada, Lazerpunk, Solar Fields, Carbon Based Lifeforms, mind.in.a.box
Ahhoz képest, milyen turbulensen ért véget az előző napom, ez a nap aránylag nyugodtan indult. 11-kor bebattyogtam a laborba, köszöntöttem Szakumát, folytattam egy kis adminisztrációval, majd a kutatással.
Tegnap pánikomban még szegény Micukónak is írtam, hogy tudna-e segíteni. Szegény hölgy rögtön írt is vissza, hogy bocsássak meg, amiért az éjszaka közepén nem tudott segíteni (azért a részemről kicsit furcsa lenne ezt elvárni). Természetesen megnyugtattam, hogy a megnövekedett adrenalinszintemen túl semmi probléma nincs, és egyébként minden rendben van velem.
De munka előtt ettem egy ebikatsut. A rákot és a tenger gyümölcseit nagyon szeretem, és igazából a rántott hússal sincs bajom. Úgyhogy ez kiváló étel volt: gyakorlatilag rántott rákszelet rizzsel és brokkolival. Ittam hozzá a kedvenc craft boss kávémat. Majd már teával felszerelkezve (tegnap bevásároltam teából) mentem vissza a laborba dolgozni. Remélem, hamarosan az adminisztráció mellett a tudományra is lesz időm. Amúgy meglepő, de már egész folyékonyan rendelek, és egyre apróbb nüanszokat tudok becsempészni a beszédembe; napról napra magabiztosabb vagyok.
Délután, munka közben
Megmondom őszintén, keveset aludtam. De hát láthattátok, milyen hülye helyzetbe kerültem tegnap. Úgyhogy egy órakor jeleztem Szakumának, hogy megyek vissza egy kicsit pihenni. Egy órát pihentem, majd vissza a laborba. Útközben meglátogattam Micukót, jelentettem neki, hogy a tegnapi malőr után minden OK. És megkérdeztem, kíváncsi-e a blogomra, amit az itt töltött időmről írok. Örömömre lelkesedett érte, úgyhogy amint visszaérek a laborba, elküldöm neki.
Miközben kicsit aludtam, sajnos Kato professzor is végzett közben a meetinggel, és én épp nem voltam a helyemen. Megesik; bár úgy beszéltük, hogy kábé két óráig tart, a meeting szerencsére előbb véget ért. Magam is sokat vagyok a tudománypolitikában, úgyhogy tudom, hogy ez inkább szerencsés véletlen, mintsem bosszúság.
Mindenesetre leültem a helyemre, kicsit szégyellve magam, hogy pont akkor nem voltam ott, amikor kellett volna. Elküldtem Micukónak a blogot, most kivételesen japánul. Bevallom, használtam a ChatGPT-t a fordításhoz: a szókincsem még nem elég, de a nyelvtanom alapvetően rendben van, amikor írok.
Közben új ötletek is záporoznak. Tovább dolgozom a hipergráf-megjelenítő és -szerkesztő ötletemen, és most már a SysMLv2-modul is bekerült. Bár kicsit forrtam, mert sajnos a HRI-modellt nem jól írtam le: élek helyett csomópontok sikeredtek, úgyhogy ezt majd javítanom kell. Emellett a hipergráf-adatbázist is toldozgatom-foldozgatom: ez nem egyszerű adatbázis lesz. Úgy tervezem, hogy az alapja az legyen, hogy az LLM-ek strukturáltan működjenek a jelenlegi hatalmas markdown- és szövegkáosz helyett. Lelkünk mélyén szerintem mi, emberek is relációkban, asszociációkban és modellekben gondolkodunk: az írott szöveg ennek csak egy nézete.
Egy viccesebb pillanat a laborban
Megmondom őszintén, kicsit belemerültem a dolgaimba, ilyenkor pedig el tudom veszíteni a kapcsolatot a valósággal. Egy hallgató bekopogott a laborba, és én nem vettem észre, hogy bejött. Sok szünet volt, úgyhogy megkérdeztem Szakumát, hogy a srác rossz ajtón nyitott-e be. Szakuma udvariasan válaszolgatott, láthatóan nem értve, miről beszélek. És ekkor vettem észre, hogy szegény hallgató már rég ott áll, és arra vár, hogy befejezzem a mondókámat. Persze egészen picire összehúzódtam, hirtelen rádöbbenve, hogy a diák már jó ideje az ajtóban áll, hogy beszámoljon az állapotáról és a helyzetéről.
Mondani sem kell, hogy kínomban röhögtem, amikor szegény elment. Egyszerűen tényleg nem vettem észre, nem láttam, hogy ott van, és vár, hogy beszámolhasson a napjáról.
Kato professzor megjelenése
Mondani sem kell, hogy a tudomány nehéz dolog. És mi mind, akik benne vagyunk, állandóan nyomás és munka alatt vagyunk. Hol a hallgatók, hol a cikkleadások határideje, hol a cégeknek és más partnereknek készülő beszámolók. És ha van lehetőség, akkor néha a tudománnyal is foglalkozhatunk.
Szegény Kato professzor is elfoglalt volt ma: random meetingek és a labor felügyelete. Megmondom őszintén, nem akartam zavarni — magamból kiindulva nagyon felbosszant, amikor valaki apró hülyeséggel zavar, miközben dolgoznék, és százmillió adminisztráció van a nyakamon.
Végül viszont bejött az irodába, és jelezte, hogy ma sajnos nem tudunk beszélni, nagyon elfoglalt, de ha szeretném, másnap 10:30-kor beszélhetünk. Elfogadtam, mert szeretném megmutatni a kutatásomat, és kíváncsi vagyok a véleményére. Ahogy végeztünk a diskurzussal, odaadtam neki a Tokaji aszút (persze megkérdeztem, hogy alkalmas-e most átadnom). Szemmel láthatóan boldog volt: rögtön elmondta Szakumának, hogy ez a legjobb bor Magyarországról, egy „signature” termék. Úgyhogy holnap igyekszem jól felkészülni a témámból.
Egyébként a szeminárium időpontja is eldőlt: szerda 17 óra. Megmondom őszintén, várom, de azért egy kicsit izgulok is. Ez talán érthető.
Este, vacsora, semmi különös
Természetesen betaláltak a dolgok. Egyfelől jó hírek érkeztek az egyik otthoni projektem kapcsán. Ugyanakkor ezt rögtön el is rontotta egy oktatásszervezési probléma. Kicsit felbosszantottam magam, de sikerült gyorsan visszarántanom magam a valóságba.
Szakuma ment volna, és sajnos kicsit várakozott, miközben próbáltam rendet tenni az oktatásszervezésben. Igyekszem a továbbiakban mindig készen lenni 19:30-ra, hogy nyugodtan elmehessen. Egy órára lakik Nagoyától, pihennie is kell, ha minden nap korán beér. Ráadásul közben el is kezdett esni az eső. Remélem, nem ázott el nagyon.
Ezután siettem vissza a koliba lepakolni, és tovább gördíteni a benchmarkokat — bár összejönne valami még a szemináriumra. Aztán a tipikus vacsoraidő, hogy 20:30 előtt kapjak még ételt: ekkor veszik fel ugyanis az utolsó rendelést az éttermek.
Végül sajnos csak a KFC-ig jutottam. Azt szeretem a helyi KFC-ben, hogy nagyon ráálltak a japános karaage és csirkefalat vonalra, ezért kicsit más, mint otthon. Emellett kellemesen pikáns, nem annyira csípős-paprikás, mint otthon. Persze az otthoni paprikás, erős ízt is szeretem, de ez újdonság nekem. Utána vettem egy mangós teát a Gongchában. Itt sajnos fel akartam regisztrálni egy LINE-vonalra, de nem sikerült, valami gond volt — kicsit sajnáltam.
Visszafelé szerencsére már nem esett. Nem is lenne gond, mert van esernyőm, de közben a szél is elég erősen fújt. Örülök, hogy hazafelé megkímélhettem magam az esőtől. Végül már csak a mosás maradt és a további kutatás.
Fotók
