Időjárás: borongós · Ebéd: onigiri · Vacsora: McDonald’s · Alvás: fáradt vagyok :\
Kicsit fáradtan indult a napom. Viszont egy gondolat hasított át az agyamon: kaptam kutatási feladatot — miért ne maradnék itt? Elég nagy feladatot kaptam Kato professzortól, amivel jól körbejárhatom a HyMeKo keretrendszert, és sok tesztet írhatok hozzá, hogy kisilabizáljam a hibáit és hiányosságait. Eddig már a következő hibákat találtam:
- a geometriák rosszul lettek elnevezve a végső modellben;
- a szimulátorban az objektumok mindig a földhöz voltak kötve (mint fixált objektumok);
- az importálást még meg kellett oldani.
Innentől kezdve már jó kis robotikai szimulációkat tudok generálni úgy, hogy a teljes szenzoros és állapotleírás egyetlen fájlban legyen.
Hosszabbítás
Úgy döntöttem, hogy nem sokkal a benchmark elindítása után elindulok a nemzetközi osztályra. Micukóval beszéltem, van-e elvi lehetőség meghosszabbítani a maradásomat. Emiatt kicsit bajba is kerültem, hiszen jelentkeznem kellett volna szobacheckre, de addig nem akartam, amíg nem tudtam, mi lesz a hosszabbítással. Volt rá lehetőség, de előbb beszélnem kellett Kato professzorral.
Legnagyobb örömömre Kato professzor nagy lelkesedéssel fogadta, hogy szeretnék maradni! Úgyhogy mentem is vissza Micukóhoz az újsággal. Egészen július 29-ig hosszabbítottam — azt hiszem, ez már elég lesz érdemi kutatáshoz.
Azt hiszem, jól ment a hosszabbítási kérelem. Nem maradt más hátra, mint jól teljesíteni.
Délután
A délután kicsit stresszesebbre sikeredett, mint gondoltam. Ennek leginkább továbbra is az otthoni projektek az oka, meg az a tény, hogy ez a vizsgaidőszak utolsó hete. Említettem, hogy sok szakdolgozóm van: bírálókat nagyon nehéz találni. Szerencsére megbízható emberekre bíztam ezt, így tudtam, hogy mindenképp küldeni fogják a bírálatokat. És küldték is mind! Örülök, hogy ilyen kiváló barátaim és ismerőseim vannak.
Emellett volt online vizsgáztatás is. Egy tárgyból csak így tudtam megoldani, hogy mindenki levizsgázzon. Azt kell mondjam, nagyon szép házikat készítettek ebben a félévben a hallgatók — egy játékot kellett írniuk, egy platformer játékot. Lehet, hogy később belinkelem.
Éjféli vacsora
Gondolható, hogy ezek után vacsorázni már nem nagyon tudtam elmenni — konkrétan 23:38 volt, mire elindulhattam enni. Nyilvánvaló, hogy ma este nem lesz Wakashachiya. Úgyhogy kipróbáltam a McDonald’sot. Onnan tudom, hogy már egész jó vagyok japánból, hogy értettem: háromig nincsenek nyitva, ezért csak take-out lehet. Belementem, de bevallom, hazafelé menet, a MaxValu felé kitérővel, meg is ettem. A McDonald’sban mindig nagyon tartok a speciális kiadásoktól; a helyzet az, hogy ez sem volt a legfinomabb. De a fagyiból legalább nem spórolták ki a csokireszeléket.
Egyetlen furcsaság: ki akartam próbálni valami újat itt Japánban. Úgyhogy a pénztár előtt vettem egy kis cukorkát, mert teljesen vállalhatónak tűnt — valami Lotte márkájú, szép kis körtékkel a csomagolásán. Aztán kiderült, hogy ez egy gyógynövényes dolog. Annyira kíváncsi voltam rá, hogy rögtön bevettem kettőt, amitől kábé összeszorult az arcom, mintha két fej citromot kellett volna megrágnom. Más kérdés, hogy utána jól éreztem magam — de azért ahhoz jó fűszerkeverék kell, hogy valami egyszerre legyen keserű és savanyú.
Japán éjszaka
Biztos emlékeztek, amikor a biciklisekről beszéltem: a legtündéribb anyukából is süvöltő ördögasszony válik, ha felszáll a biciklire. Valami hasonló történik, amikor éjszaka megy az ember az utcákon. Nagoya központjától csak kicsit vagyok távolabb, de pár részegen kívül — vagy a hozzám hasonló téblábolókon és „labortölteléken” kívül (itt valóban nem ritka, hogy még éjjel 1-kor is nagy erőkkel világít az egyetem laborja) — hazafelé menet nincs nagyon mitől tartani. Korábban is megjegyeztem: Japán kimondottan biztonságos, amikor éjszaka megy az ember.
Aztán elérkezik a zebrához. Persze hála az égnek, ilyenkor kevesen mennek a taxisokon kívül. Akik viszont mennek, azok tényleg az éjszakai drag-re készülhetnek. Ahogy jöttem haza az AEON plázából, nagyon nevetséges látvány tárult elém.
Jellemző Japánban, hogy az emberek nem SUV-val vagy nagy autóval járkálnak: nyilvánvaló, parkolni kell, és Nagoyában is szűkös a hely. Ezért alapvetően kis kocsival közlekednek. Pont egy ilyen kis kocsi sofőrje viszont úgy döntött, hogy kihajtja belőle, ami benne van. És húzta, kábé maximális fordulatszámon, hogy épp 90-nel át tudjon hajtani a teljes zöldön a gyurmaszínű kocsival. Persze semmi más nem történt volna, ha nem hajtja ki a belét a szegény autónak: alig tíz másodperccel később jött egy Toyota szedán, amely szintén 90-nel vette be a jobb kanyart (emlékeztetőül: Japánban a bal oldalon hajtanak), pedig még legalább 20 másodpercig zöld volt. A kontraszt így csak még röhejesebb lett: mekkora különbség a kis, nagyon városi autó és a hibrid szedán teljesítménye között.
Fotók
